Nemzeti értékeink

„A varázsló kertje” – vakutca a Szent Teréz-székesegyház környékén

Vajdasági értéktár

"A főtér felől a templomnak tartottunk. Végighaladtunk a parkon. Az öreg gimnáziumi hittanárunk ott ült a rendes padján, egy könyv olvasásába merülve. Köszöntünk neki. Barátságosan integetett. Azután megkerültük a templomot. A fiúk egy vak utcába vezettek, amelyről eddig semmit sem tudtam. Az utca szűk volt, és körülbelül kétszáz lépés hosszú. Sajátságos! - ilyen házakat, mint itt, sohase láttam a városban. Alacsonyak és kezdetlegesek voltak, de vagy az ablakok hajlásában, vagy a kapuk faragásában és formájában volt valami ósdi.

Időutazás az órák házába, Kiskunszállásra

Óra gyűjtemény - Kiskunszállás

Ahány vállalkozó, annyi utat jár be élete során. Egyesek beleszületnek a családi vállalkozásba, mások az iskolájuk elvégzése után maguk indítják el cégüket. A kunszállási Hatvani Béla egy harmadik, kacskaringós utat járt be, amire finommechanikai alkatrészek gyártásával kezdett el foglalkozni. Közben hobbiszinten faliórákat gyűjtött és javított. A több évtizedes munkája eredményeként saját otthonában nyitotta meg az Órák Háza-kiállítást, amivel hozzájárulhatott a magyar nemzet kulturális örökségéhez.

Az apátfalvi Langó-kápolna 

Apátfalva.hu

A legenda szerint a kőkerítéssel körbevett, meszelt falú, színes üvegablakos neogótikus kápolnát 1900-ban Langó Mátyás és felesége, Szigeti Rozália apátfalvi lakosok fogadalomból építtették. Tízéves András fiuk lába váratlanul lebénult, s nem gyógyult meg többé. 1899-ben egy hatalmas vihar idején a gyerek eltűnt a tanyájukból, s csak hosszas keresés után talált rá egy segítségül hívott katona a Langó kereszt tövében.