Hungarikum Piac

Épített örökségünk a fiatalok szemével

fotó kiállítás

Előhívott értékek – épített örökségünk a fiatalok szemével, címmel hirdetett fotópályázatot a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI), általános iskola 7. és 8. osztályosainak, valamint középiskolás korosztály számára.

Ünnepélyes keretek között zajló kiállítás megnyitó, valamint eredményhirdetés zajlott a zentai Kiszsinagógában. 

Címkék

Lángos - a Hungarikumok között

tejfölös lángos

A Hungarikum Bizottság döntött arról, hogy a sokak által szívesen fogyasztott lángos is bekerül a hungarikumok közé.

Nagy István, agrárminiszter tájékoztatása szerint az egyik új hungarikum a székelykapu, a másik magyar különlegesség a lángos. A miniszter szerint ennek a hagyománya a kenyérsütés tradíciójával szorosan összefügg és igazi magyar specialitásnak számít.

MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2024 – URÁNIA MÓDRA

plakát fotó

Idén filmportrékkal ünnepeltek az Urániában a magyar kultúra napján. Január 22-én kilenc olyan filmalkotást tűztek műsorra, amely jelentős magyar személyiségek életét, kalandjait, küzdelmeit mutatta be, akár dokumentumfilm, akár játékfilm formájában. Kortárs írók, zenészek, sportolók, egy 19. századi orvos és egy mai természetrajongó történetei, kivételes emberek és életutak, különleges kihívások és teljesítmények elevenedtek meg a kiválasztott alkotásokban.

Visszakerült Nyitrára Boldog Gizella magyar királyné ereklyéje

Boldog Gizella ereklye átadása

Viliam Judák nyitrai püspök meghívására november 18–19-én Udvardy György veszprémi érsek a nyitrai egyházmegye székhelyére látogatott, hogy a veszprémi érsekség ajándékaként átadja a püspökségnek bajorországi Boldog Gizella magyar királyné ereklyéjét. A relikviát a nyitrai Szent Emerán-bazilikában bemutatott szentmise keretében adta át a helyi főpásztornak.

2023. évi Erdélyi kopó emlékérme

erdélyi kopó emlékérme

A Magyar Nemzeti Bank „Erdélyi kopó” megnevezéssel 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki az állatok világnapján, 2023. október 4-én. Az erdélyi kopó jellegzetességeit megörökítő emlékérme a 2019-ben indult magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat bemutató sorozat ötödik tagjaként jelent meg, a magyar vizsla, a komondor, a magyar agár és a mudi emlékérmét követi a sorban. Az emlékérmét Szilos András iparművész tervezte.