Zsolnay Porcelán és Kerámia

A Zsolnay márkanév már immáron 170 éve a hagyomány, az egyediség, a művészi érték és az állandó megújulás jelképe. Hosszú története során mindig tudott kora számára valami újat és meghatározót mondani. Mind technológiai megoldásokban mind pedig a művészi kivitelezésben úttörő szerepet játszott, magához vonzotta az adott kor neves tudósait, művészeit, építészeit. Ennek köszönhetően olyan hírneves alkotók vettek részt a gyár munkájában, mint pl. Rippl-Rónai József, Martyn Ferenc, Victor Vasarely, Lechner Ödön és még sokan mások. A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. története 1853-ra nyúlik vissza. Zsolnay Miklós a lukafai keménycserép manufaktúrából megalapította a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amit 1854-ben a cégbejegyzést módosítva idősebbik fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác 10 évig vezette a kezdetleges felszereltségű, kézi erőre berendezett üzemet. A csupán helyi piacra termelő, a kereskedelmi tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekasokat (8-10 főt) foglalkoztató üzem kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem tudott megküzdeni a piaci verseny nehézségeivel. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben – egy évi csendestársi viszony után – átvette Ignác bátyjától a vezetést. Az üzem ezután fejlődött világhírű gyárrá. 1870-es évek közepén a 15-20 munkást foglalkoztató gyár fejlődésében a külföldi szakembereken kívül a Zsolnay család tagjainak is része volt. Mind Vilmos, mind pedig gyerekei: Teréz, Júlia, Miklós részt vettek termékek minőségének javításában, a kínálat bővítésében és a vevőkkel való kapcsolat megteremtésében, ápolásában. Folyamatos kísérletek és fejlesztőmunkák folytak, és az üzem annyira a család életének részévé vált, hogy a lakóházaikat is a gyár területén építették fel. Szívós kitartásuknak köszönhetően az elefántcsontszínű máz és a magastüzű díszítés tökéletes technikájával és szépségével felzárkózott korának élvonalbeli kerámiaiparához és az ország első művészi kerámiát gyártó üzemévé vált. 1874-től a Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia által tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítmények, melyek az 1880-as évek végéig a Zsolnay legjellegzetesebb mintái voltak, igen nagy hírt szereztek a magyar kerámiának kül- és belföldön egyaránt. 1900 márciusában, apja halálakor Zsolnay Miklós átvette a gyár vezetését. A képzett, több nyelven beszélő, művelt üzletember a gyár termelését a maximális kihasználtságát és az elérhető legnagyobb nyereség szempontjából határozta meg. Üzletkötéseinek köszönhetően a kevésbé nyereséges díszmű mellett a jól jövedelmező építészeti kerámiával és ipari porcelánnal a Zsolnay-gyár mind a külföldi, mind a hazai piacon elfoglalta helyét. Annak ellenére, hogy 1900-1902 között 1400 új forma született és néhány új mázat is ebben az időszakban kísérleteztek ki, Miklós irányítása alatt az ipari termelés került túlsúlyba. 1910 körül a művészi díszmű-gyártás egyre inkább háttérbe szorult. A termelésben a korabeli infrastruktúra fejlesztési igényeinek megfelelően az építészeti kerámia, a kályha-, a cső- és szigetelőgyártás játszotta a főszerepet. Az első világháború évei alatt a díszmű- és az építészeti kerámiagyártás szinte teljesen megszűnt; helyette csak a hadi célokat szolgáló ipari porcelán, főként elektromos szigetelők gyártása folytatódott. A háborút követő általános válság és elszegényedés, a nyersanyagforrások elvesztése az új politikai és vámhatárok következtében a Zsolnay gyárat is nagyon rosszul érintette. Mindezt tetézte Zsolnay Miklós folyamatosan elhatalmasodó betegsége. Miklós 1922-ben bekövetkezett halálakor – az évek óta vezetői pozíciót betöltő – örökösei (örökbe fogadott unokaöccsei) vették át a gyár irányítását. A háború utáni lassú kibontakozás teljes átszervezéssel, a villamosítás tervszerű kiépülésével és a porcelánfajansz gyártásának megszüntetésével, ill. a porcelángyártás bevezetésével kezdődött. Mivel a fennmaradást a porcelánra való átállás jelentette, a porcelánszigetelők mellett megkezdték az étkezési porcelánedények gyártását. Az 1929-33-as világgazdasági válság következtében a gyár termelése a felére esett vissza (200 dolgozót bocsátottak el és a heti munkaidőt 3 napra csökkentették). Az üzem csak a harmincas évek második felében érte el azt a szintet, amikorra mind a hazai, mind a külföldi kereskedelemben versenyképessé vált. A második világháború alatt a termelés ismét visszaesett, majd szünetelt, a pesti gyárat bombatalálat érte. A romok eltakarítása, az üzembe állítás gondjai, nehézségei után a gyár 1948-ban állami tulajdonba került.Az állami vezetés első éveiben a háború alatt üzemen kívül helyezett épületek felújítását és a termelés folyamatosságának biztosítását célozták meg. Az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártott az akkori nevén Pécsi “Zsolnay” Porcelángyár Nemzeti Vállalat. A villamosítás és iparfejlesztés igényeinek kielégítésével 1953-ban újra megkezdték a használati edény- és díszmű porcelán előállítását, illetve hozzáfogtak a pirogránit modern stílusának kialakításához. 1955-ben újraindult a kályha- és épületkerámia gyártás. A gyár 1963-ban elvesztette önállóságát és É. M. Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára elnevezés mellett közvetlenül irányított gyáregységgé minősült vissza. A Zsolnay nevet és márkát a gyár 1974-től Mattyasovszky-Zsolnay Margittal történt megállapodás alapján használta ismét. Az önállóságát 1982-ben visszanyerő gyár a fejlesztés fontos lépéseként növelte az edényáru gyártásának mennyiségét. A díszáruk iránti hazai kereslet fokozatos növekedésével párhuzamosan nyíltak meg a vidéki márkaboltok és a Zsolnay gyár exportügyletei egyre több országra (Anglia, Ausztria, Olaszország, NSZK, Dánia, Finnország, Svédország, Görögország, Japán, Dél-Korea, Irak, Irán) terjedtek ki. Az 1989-1990-es években mind a hazai, mind a nemzetközi piacon beszűkülés mutatkozott. Az ország súlyos gazdasági helyzete, a piacorientáció fokozódó szerepe a gyár életében is bizonytalanságot okozott. 1991 végén részvénytársasággá alakult gyárat 1995-ben privatizálták, fő tulajdonosa a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) lett. Az új tulajdonos célul tűzte ki a történelmileg is jelentős, nagy hagyományokkal rendelkező gyár nyereségessé tételét a termékszerkezet megváltoztatása nélkül. A gyáron belül három profitcentrumot alakítottak ki: az Edény-Dísztárgy Divízióban a porcelánfajansz étkészleteket, kiegészítőket, dísztárgyakat és eozin kerámiákat; a Pirogránit Divízióban épületdíszítő és beltéri kerámiákat, kályhákat, kandallókat; az Ipari porcelán Divízióban pedig műszaki porcelánokat, pl. szigetelőket állítottak elő. A Zsolnay Porcelángyár Rt. 1999. szeptemberében három különálló cégre vált szét. Csak az Ipari Porcelán Divízió – önálló vállalatként tovább – maradt a Zsolnay Porcelángyár Rt.-ben, melynek feladata az alapanyag és energia ellátás, valamint a nem műemlék jellegű ingatlanok bérbeadása volt. A Pirogránit– és Edény-Dísztárgy Divíziók összevonásával megalakult a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. A harmadik cég, a Zsolnay Örökség Kht. feladata a gyár területén található műemlékek és műemlék jellegű ingatlanok kezelése és felújíttatása. Mindhárom társaság a volt Zsolnay Porcelángyár Rt. telephelyén működött,atársaságoktulajdonosa az MFB és az ÁPV Rt. volt. 2006-ban a Porcelángyár beleolvadt a Manufaktúrába. A Janus Pannonius Múzeum Zsolnay gyűjteménye egyedülálló teljességgel dokumentálja a gyár történetét és művészi eredményeit. A múzeum törzsanyagát a Zsolnay család egykori gyűjteménye adja, amelybe a díszkerámiákon kívül beletartozott az építészeti kerámia, Zsolnay Miklós egyedülálló keleti kerámia gyűjteménye és a kerámiatörténet különböző korszakait reprezentáló mintegy 800 darabból álló tanulmányi gyűjtemény is. A gyűjteményt archív fényképekből, levelekből, tervrajzokból álló adattár egészíti ki, amely magába foglal mintegy 800 db kiemelkedő művészi értékű kiviteli tervet is a gyár legjobb tervezőitől. Ehhez a törzsanyaghoz kapcsolódik az egykori Városi Múzeumban Zsolnay Miklós által elhelyezett kerámiaanyag, valamint az elmúlt évtizedek gyűjtése révén kialakult műtárgy együttes is. A Zsolnay díszművek 1954 óta láthatók a Káptalan utca műemléki épületében. 1990-ben a kiállítás a Zsolnay családot bemutató Emlékszobával egészült ki. 2005-2007 között az épületet műemléki rekonstrukció keretében felújítottak. A felújítást követően korszerű körülmények között nyílt meg az új állandó kiállítás, amely az építészeti kerámia bemutatásával bővült. A Zsolnay Múzeum ma a város leglátogatottabb kiállítása évi 40-45.000 fővel, de 2010-ben pl. 65.133 000 látogatót vonzott ez az állandó kiállítás. A Zsolnay kerámia és Pécs város hírnevét az elmúlt évtizedekben számos külföldön megrendezett kiállítással öregbítette a Janus Pannonius Múzeum, amelyek közül kiemelkedik az 1996-ban több japán nagyvárosban és Tokióban megrendezett kiállítás, amely a múlt századforduló magyar iparművészetét és építészetét népszerűsítette. A 2002-ben a New York-i Bard Graduate Centerben, ugyanabban az évben Nancy-ban és Beauvois-ban, 2006-ban Berlinben, 2011-ben Düsseldorfban rendezett kiállítások több más bemutatkozás mellett nagy szerepet játszottak a Zsolnay kerámia külföldi népszerűsítésében.