A magyar „Tojásdíszítés Királynője”

A magyar „Tojásdíszítés Királynője”

wikipédia

Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

 

 Művészetem a gyökerek szeretetéből fakad, és ma a családom, a környezetem szeretetéből táplálkozik. A népművészettel való együttélés éppúgy lételeme életemnek, mint a nevetés.

Művészete férje biztatására bontakozott ki, mai napig ő a legfőbb támogatója, inspirálója. Lányuk születése után szerette volna kidíszíteni egyik szobájuk falát és ehhez pingáló asszonyokat akart hívatni. Férje javaslatára, hogy fesse ki ő, kezdett komolyabban rajzolni. A ma is űzött nyolc művészeti ágból, az első a falpingálás volt (első zsűrizett alkotása is ezek közül került ki), ezután jött a falicsempe, majd bútorfestés, olajképek (lovas, őshonos állatokat ábrázoló, táj- és szentképek), rozettás mennyezet, bútor és edényfestés (ez utóbbit karcolja is), valamint ruhákat, terítőket, mellényeket hímez, mintát rajzol és riseliőzi.

Utoljára az üvegfestéssel kezdett foglalkozni (ikonokkal díszítve is), melynél az első alkotása saját kiállításának vitrines szekrényük üvege volt, de ami igazán közel áll hozzá és legjobban szereti, az a tojásdíszítés. A falpingálás, magyaros motívumait, virágait, színeit megszeretve határozta el, hogy a tojásdíszítéssel komolyabban szeretne foglalkozni. Azóta is tanítja, terjeszti a Magyar Népművészetet.

Közel 300 fajta tojásdíszítést, több mint húszféle technikával készít. Vannak festett, karcolt, vésett, viaszolt, csipkézett, metszett, rátétes, mosott, patkolt, faragott, maratott, gobelin stb. technikával készített tojásai. Egy tojáson többféle technikát is alkalmaz.

Elsősorban tyúk-, liba-, kacsa-, strucc-, emu-, nandu-, illetve papagájtojással dolgozik.

Festett egy-, és kétméteres tojást is, valamint patkolt tojást ezüsttel és arannyal is. Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráját is megörökítette tojáson.

Saját kezűleg rajzolt motívumgyűjteményében közel 3500 tojásfestő- és egyéb népi minta található.

A Magyar Nemzet Tojása

Strucctojásra, 11 díszítési technikával (festéssel, viaszolással, karcolással, faragással, batikolással, pontozással, patkolással stb.), 79 mintával, magyaros motívumok, hungarikumok (halasi csipke, matyó- és kalocsai minta stb.) felhasználásával, Szent István király halálának 980. évfordulójára, 2018-ban készült el. A tojáson látható motívumok, képek és jelek Magyarország történelmének egy-egy jeles eseményét, vagy jelképét örökítik meg. Láthatóak rajta például a koronázási jelvények, a turulmadár, a honfoglalás, a vérszerződés, a trianoni békeszerződés, a Nagyboldogasszony, valamint 16 aranypatkó is.

A munka több mint egy évig tartott, a motívumok felrakása ebből négy hónapot vett igénybe.

A Beszélő tojás

A magyar hagyományokhoz hűen viaszolt technikával készült, 348 őseink által használt és a népművészetünkben is alkalmazott motívum látható rajta (csillagos, rúzsás, kecskekörmös, kakastaréjos, keresztes, hóvirágos, gereblés, táltos létra, tulipán, háromszögű, fenyőágas, nyuszifüles, Mária tenere, cserelapi stb.), melyeket 13 000 apró, magokat jelképező pont választ el egymástól.

Az alkotás 2019-ben, hét hónap alatt, egy 49 x 44 cm nagyságú strucctojásra készült el.

A tojáson lévő jelek megértésére az alkotó készített egy harminc oldalas, rajzokkal ellátott leírást is, melyben a jelek magyarázata található.

Világunk tojása

Strucctojásra, két díszítési technikával, festéssel és maratással 100 mintával készült, melyek ellipszis formában vannak elhelyezve a Föld mozgását jelképezve.

40 híres ember, például Albert EinsteinThomas Alva EdisonMarie CurieSemmelweis IgnácTeller EdeIsaac NewtonStephen HawkingLeonardo da VinciNikola TeslaWolfgang Amadeus MozartMohandász Karamcsand GandhiKalkuttai Szent TerézJurij Alekszejevics GagarinJézusPelé stb. látható az alkotáson. A 40 híres ember közül négy ma is élő, például Bill GatesOprah Winfrey és négy magyar ember is megtalálható a motívumok között, köztük maga a művész, Zsigóné Kati monogramja is. 14 híres építmény, például a gízai piramisok, a kínai nagy falA Megváltó Krisztus szobra Rio de Janeiroból, a Tádzs Mahal, a húsvét-szigeti Moai kőszobrok, Petra romváros stb. 30, az emberek életében jelentős dolog, például béke, DNS, idő, írás, család, számok, film, repülés, gyógyítás, idő stb. és a 14 legnagyobb vallás. 16 aranyba foglalt gyémántkő is helyet kapott a tojás felületén, a készítő ezekkel jelölte a Naprendszer bolygóit és a Föld kontinenseit. Mivel az emberekhez nemcsak jó, hanem rossz dolgok is kötődnek, így nemcsak pozitív, hanem negatív dolgok is megjelennek a világunk tojásán, például járvány, háború, terrorizmus, éhezés, természeti katasztrófakörnyezetszennyezés.

A tojás díszítésén a művész 3 évig dolgozott, ebből a kézműves munka körülbelül 6 hónap volt, a többi idő az anyaggyűjtéssel, feldolgozással, rendszerezéssel telt. Olyan motívumokat keresett, melyek a legjobban tükrözik az emberiséget, melyek a legérdekesebbek, legkiemelkedőbbek. A világon bárki nézi, mindenki találjon rajta legalább egy olyan dolgot, amit ő is ismer. A mű üzenet minden ember számára, az egymás iránti szeretetre, és bolygónk védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet.

A díszített tojás bemutatására 2023. március 7-én került sor.

 

2022-ben Dubai világkiállításon a világ 5 legjobb tojásdíszítője közé választották, Európában pedig az első hellyel büszkélkedhet. A British Enciklopédia Magyarország sikeres személyiségei között tartja nyilván. Magyarországon a nagyközönség úgy is ismeri őt, mint „a Tojásdíszítés Királynőjét”. 2014-ben megnyitotta otthonában saját Hímes tojás kiállítását, melyet hazai- és külföldi vendégek szép számmal látogatnak. A tojásdíszítése egyedülálló, mert több mint 20 technikával, közel 300 fajtát alkot. Szívesen tanítja kicsiknek és nagyoknak a népművészetet otthonában, művelődési házakban és iskolákban is. 2018 húsvétjára több száz darabból álló különleges tojásgyűjteménye egy újabb darabbal bővült, elkészült élete fő műve „a Nemzet Tojása”, mely művészetét és hazaszeretetét szimbolizálja. Az elkészítése során 79 szimbólumot és 11 technikát alkalmazott, amely világszinten is példaértékű. Üzenete alapján szorosan kötődik országunk történelméhez, államiságunk ünnepéhez, valamint a Húsvéthoz. 2018. júniusában Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése az Év Kecskeméti Mestere Díjat adományozta Zsigó Józsefné tojásfestő művésznek.

forrás: megyei értéktár, wikipédia