A híres parádsasvári üveggyártás
A 2005-ben bezárt Parádsasvári Üveggyár hazánk egyik legrégebbi, a közel 300 évével szinte már történelmi jelentőséggel bíró gyára volt. Kezdete egészen a 18. század elejére vezethető vissza.
A gyár elődjét 1708-ban, 307 esztendővel ezelőtt alapította meg II. Rákóczi Ferenc fejedelem Parádóhután, a mostani helyétől kilométerekkel arrébb, ami két évre rá, 1710-ben már meg is épül.
A kezdetekkor az üveggyártás fatüzeléssel működött, és ahogy az erdő fokozatosan „elfogyott” a gyár körül, úgy telepítették egyre odébb, mivel az akkori gazdasági számítások alapján kifizetődőbb volt az üzemet áttelepíteni, mint a tüzeléshez szükséges fát odaszállítani. Így került ezután az üzem Szuhahutára, Ötházhutára, aztán Fiskálihutára, majd pedig 1767-ben a végleges helyére: Parádsasvárra.
Az elkövetkezendő években fellendült az ipar, fejlődésnek indult az üveggyártás, és ahogy az emberek egyre jobban kitanulták a mesterséget és minőségi termékeket állítottak elő, úgy lett a parádi üveg egyre népszerűbb. A gyár termelésének fellendülését és többszöri bővítését ugyanakkor a hírűvé vált parádi gyógyvíz palackozása is befolyásolta. 1867 után már évente 3,6 millió palack hagyta el az üzemet!
A 20 század első évtizedeit kisebb megingásokkal átvészelte a gyár, de a második világégés már nyomot hagyott a történetében: a világháború kitörése után sorban szűntek meg a külföldi megrendelések, de a termelést ennek ellenére nem csökkentették. Megrendelések hiányában a gyár működését végül 1948. október 10-én beszüntették. Három évvel a leállás után a nagy keresletre való tekintettel, - hiszen a parádi üveg hírneve és minősége nem kopott meg - gyárat 1951-ben újra üzembe helyezték. 1961-ben a sikeres ólomkristály kísérletek eredményeképpen megindult a kehelyszériák és díszműáruk sorozatgyártása és azok nyugati exportja. A gyár specialitása a színes ólomkristály díszüveg volt, amely igen népszerűvé vált a megrendelők számára.
A 70-es években a parádi üveg a csúcson volt. Megrendelések tömkelegét bonyolították le, a gyár a teljesítőképessége határát súrolta, ontotta magából a szebbnél szebb alkotásokat. A színes dísztárgyak is megjelentek a termelési skálán, a tálak, virágkosarak, hamutartók kedvelt díszei lettek a modern lakásoknak.
Ebben az időszakban a már világszínvonalon működő üzem bármely külföldi gyárral fel tudta venni a versenyt. Termékei külföldi luxusszállodákban, kastélyokban díszelegnek, de egyes információk szerint még a Vatikánban is lehet látni parádi üveget.
Aztán eljött az az időszak, ami a gyárak, üzemek és egyéb vállalatok tucatjának halálát okozta: a rendszerváltás.
A fénykorában 600 főt foglalkoztató gyár a rendszerváltozás után, a privatizáció idején többszöri tulajdonosváltáson átesve, fokozatosan leépült: előbb a külföldi piacokat veszítette el a kedvelt ólomüveg gyártás leállításával, majd a belföldi vevők nagy része is inkább az olcsóbb, túlnyomórészt kínai termékeket részesítette előnyben. A termelés folyamatosan csökkent.
A kétezres évek elején a gyár már az utolsókat rúgta, minimális szinten, alig 100 emberrel működött, ami az utolsó években már nem érte el a 30 főt sem.
Végül a történelmi jelentőségű gyár nem érhette meg a 300. évét:
2005-ben, 297 évesen zárt be. A 300. évfordulója sem telt ünnepi módon: 2007-2008-ban elkezdték leszerelni a berendezéseket, elbontani az épületeket. Mára már csak az épületek egy része maradt meg.
A forgatás miatt kétszer is vissza kellett térnünk a gyárba. Először 2014 novemberében jártunk ott, majd pedig 2015 májusában. Rengeteg, a rendszerváltás előtti, igen ritka munkavédelmi plakát hevert szanaszét az épület emeletén. Sajnos legtöbbjük menthetetlen állapotban volt. Hogy mi is állt a gyár bezárása mögött, máig nem tudni pontosan, hiszen még az utolsó időszakban sem volt veszteséges, sőt, ekkor még nyereséget is termelt a Parád Kristály. Egyes források szerint túl sok adósságot halmozott fel a manufaktúra és ez okozta a vesztét. A Hír TV is próbálta megfejteni a rejtélyt, de ők sem jutottak sokkal többre. Egy biztos, bezárásával hazánk egyik történelmi jelentőségű gyárát pusztították el.
A Parád Kristály Manufaktúra egykori alkalmazottjával, Bunda Istvánnal tértem vissza a mára már posztapokaliptikus állapotokat idéző gyárba. Megkértem, hogy meséljen kicsit az ott eltöltött 18 évéről. Ugyan a Parád Kristály immáron nem termel, az üveggyártás Parádsasváron mégis újraindult. A generációk alatt tökélyre fejlesztett mesterséget több helyen is továbbvitték a faluban, legismertebb pedig ezek közül az Art Glass Parád Kft, ahol nem csak vásárolhatunk az alkotásokból, hanem meg is csodálhatjuk az üvegek megformálásának és elkészítésének minden egyes mozzanatát, sőt, még mi magunk is kipróbálhatjuk a mesterséget, készíthetünk, fújhatunk üveget. Az Üveghuta az egykori gyártól alig pár száz méterre, a Petőfi Sándor utcában várja a látogatókat.
A másik csatornán lévő videóban látható az üvegdísztárnyak készítési folyamata és néhány kulisszatitok is: Valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy ebben, az eredetileg kísérleti műhelyként funkcionáló üzemben éled majd egyszer újra a parádi üveggyártás. Az üveghutában az egykori gyár üvegfújó mesterei, köztük Bunda István készítik a szebbnél szebb termékeket, így biztosak lehetünk abban, hogy munkáik ugyanazt a világszínvonalat képviselik, mint amit annak idején képviselt a Parádsasvári üveggyár.
