Magyar találmány: A kocsi
A kocsi, ami alatt – bá az idő elteltével kibővült a szó jelentése – mi itt és most arról lóvontatású jármű, eredetileg a szekérnek a 15. században Kocs községben kialakult változata. Ha már a szónál tartunk, a magyar alak teljesen világos, de hogy milyen híres, és sokfelé használatos volt, az mutatja, hogy más nyelvekbe is átkerült; angol: coach, német: Kutsche, katalán: cotxe, spanyol: coche, olasz: cocchio, flamand: goetse, lengyel: kocz, cseh: kočár, ukrán коч, szerb кочије, szlovén kočíja, svéd kusk.
Nem véletlen ám, a más nyelvekbe történt beszivárgás bizony annyit jelent, hogy a kocsit, amit Kocs községben alakítottak ki – később persze máshol is gyártásba került – átvette egész Európa!
De hogyan történt mindez? Nos, így: Magyarországon az első kocsipostát Mátyás király rendeletére hozták létre, amikor 1485-ben a székhelyét az éppen meghódított Bécsbe helyezte át. A Bécs és Buda közötti úton 10 mérföldenként (kb. 38 kilométerenként) pihenőállomás (lóváltó) volt, az egyik éppen Kocs községben.
A postaútvonal a szekérgyártással már akkor is foglalkozó község számára nagy fellendülést jelentett, egyben ösztönzést adott a termék korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez. Az így kialakuló magyar kocsi a korabeli nehéz hintóval szemben igen könnyű és gyorsjárású volt.
Természetes rugalmasságát nem felfüggesztésnek vagy rugózásnak, hanem a jól megválasztott faanyagok finom összedolgozásának köszönhette. A többféle rugalmas keményfából készült kerekek, kocsiderék, facsapok, faperselyek, fatengelyek csökkentették a rázkódást. Maga a vasalatlan kerék, bár könnyen tört, igen rugalmas volt.
A kocsizás a távolsági közlekedés mellett szórakozási célokat is szolgált, kedvelt mulatsággá vált a tehetősek körében. Ez is hozzájárult gyors fejlődéséhez, különböző variánsok kialakulásához.
A kocsi nyugati elterjedését elősegítette a kólya-kocsi kialakulása, amelyből az újabb kori hintók, a felfüggesztett karosszériájú díszes járművek fejlődtek ki.
A 15. századból már fennmaradtak leírások a korabeli kocsiról. 1426-ban a Magyarországon utazó itáliai követek Tatán két kocsit kaptak Ozorai Pipótól. Az egyikben a két követ, a másikban kíséretük utazott. Bertrandon de la Broquière francia utazó 1433-ban olyan kocsit írt le, amit egy ló húzott, fedett és könnyű volt, hátsó kereke magasabb volt, mint az első. A kocsitest és a tengelyek közé bőrszíjakat raktak a rugalmas felfüggesztés érdekében. Egy másik változatot három egymás mellett fogatolt ló húzott. A jobb oldalon a hátsó kerékhez egy rudat rögzítettek hámfával. A köteleket is bőrtokokkal védték a gyors kopástól. A küllők száma eltérő volt, a hátsó kerekek nagyobbak.
Magyarországon tudatában voltak a magyar kocsi külföldi népszerűségének, és már a 14. században számos helyre küldték ajándékként. A pápai udvar leltárában 1371-ben két kocsi (currus) is szerepelt, amit Magyarországról kaptak. A Jagelló-korban a vagyoni iratokban számos utalás maradt fenn a vasalt szekerekre. II. Ulászló magyar király három remek kivitelű, nyolc ló befogására alkalmas aranyozott hintót ajándékozott menyasszonyának 1502-ben.
A kocsi tehát az a közlekedési eszköz, ami végül elvezetett a felfüggesztett karosszériás hintókig, az első autókat pedig éppen ilyenekre építették. Ha bizony megmaradtak volna a korai nehéz hintók, lehet, hogy Benz motorja meg sem tudta volna mozdítani…
